élet egy magasabb energiaszinten

Anamé Program életmód

Anamé Program életmód

A hasi zsírpárnák csökkenése, és egyéb tapasztalataim a Karma Killer jóga ingyenes alapgyakorlataival

2021. június 09. - Anamé

aname_eletmodprogram_aname_alap_gyakorlatok_otthoni_karma_killer_joga_gyakorlat.png

Az Anamé Program Karma Killer jóga módszere arra a kérésemre jött válaszul, hogy szerettem volna életben maradni, megtapasztalni a gyógyulást és azt, hogy a haldokló testem regenerálódjon.

Születésemtől kezdve torzult gerincem, csípőficamom és asztmám volt. Ehhez idővel még súlyosabb betegségek is társultak, mint a vérző vastagbélgyulladás, autoimmun betegség, sérvek, ciszták, miómák, magas vérnyomás és veseelégtelenség, csaknem elvesztettem a látásomat és kerekesszékbe kerültem, míg végül egy gép tartott életben. Ezzel nagyjából kimaxoltam azt, amennyire egy ember beteg lehet úgy, hogy közben még életben van. Tudtam, hogy megoldást kell találnom nemcsak fizikai szinten, hanem lelki szinten is arra a sok szomorúságra és dühre, ami belülről feszített. 

Erre a helyzetre kerestem a megoldást azzal, hogy 16 éves korom óta gyakoroltam a jógát, majd elvégeztem a Buddhista Főiskola jóga szakát, ami a legmagasabb szintű jógaoktatói képzés Magyarországon, és nemcsak egy 200 órás tanfolyam. Itt 5 évig tanultam. 

Később aztán elvégeztem az ELTE pszichológia szakát is. Olyan szakmai tudásra és megértésre tettem szert ezen keresztül, ami hozzásegített ahhoz, hogy az Anamé jógagyakorlatok kidolgozása közben mindent lefedve, azok lelki és fizikai hatását tekintve is biztonságos gyakorlatok jöhessenek létre.

A körülmények hatására kiskoromtól kezdve megtanultam azt is, hogyan húzódhatok vissza a belső világomba. Ez segített hozzá ahhoz, hogy felvegyem a kapcsolatot a szellemi vezetőimmel, akik rávezettek arra, hogyan kapcsolódhatok az élő tudáshoz és emlékezhetek vissza mindarra a tudásra, ami mind a mai napig a Karma Killer jóga alapját képezi.

Ezzel a megalapozott szakmai háttérrel és belső gyakorlati tudással születtek meg az Anamé Program jógagyakorlatai, amelyek segítségével ma már tökéletesen egészséges vagyok. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy minden szervem egészséges, jól látok, és nemcsak hogy tudok járni, de senki nem gondolná a járásom alapján, hogy valaha torzult gerincem vagy súlyos csípőficamom volt, vagy azt, hogy kerekesszékben ültem.

 

A csakrák tisztítása magas fokon

 

Ez nem egy tündérmese, és mindez, amit leírtam nem egyik napról a másikra történt. A gyógyulás időbe telt, és bár voltak olyan betegségek, amik viszonylag hamar javultak a gyakorlás hatására, voltak olyanok is, amelyeknek a teljes regenerációja sok időt, akár éveket vett igénybe, és a legtöbbször tisztulással és fájdalommal is járt. A felépülés során szembe kellett néznem saját magammal és azokkal az érzelmekkel, amiket elfojtottam vagy eltávolítottam magamtól.

A kibillentség érzése is gyakori volt: az addig megszokott életem és az, amit ismertem és megszoktam, változni kezdett és néha kellemes, néha kellemetlen érzéseket is ébresztett bennem. Eleinte rémülten és nagy ellenállással fogadtam ezeket a kibillenéseket és változásokat, még akkor is, ha tudtam, hogy a gyakorlatok hatékonyak. Pont ezért képesek változást hozni az életembe. Ezek a változások nem mindig úgy alakulnak, ahogy elképzeljük vagy ahogy szeretnénk, de egy biztos, hogy mindig a jó irányba visznek minket, hiszen a fejlődést szolgálják. Ma már nevetséges, hogy milyen keményfejű voltam, és mennyire féltem a változástól, pedig pont ezt a változást akartam, csak vicces módon úgy, hogy a testem ne jelezze, és ne legyen túl kényelmetlen.

Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy ha egészségügyi problémával küzdesz és kezdő jógásként azt fontolgatod, hogy elkezded a gyakorlást, mindenképpen konzultálj szakorvossal, és vedd igénybe az első alkalommal ingyenes online konzultációt is, ahol egy rövid csakradiagnózist követően személyre szabott javaslatokat adunk.

Úgy, mint bármilyen más módszernél, amivel eredményt szeretnél elérni, a Karma Killer jógagyakorlatok esetén is a rendszeres és kitartó gyakorlás a leghatékonyabb. Nekem is nagyon sok fegyelmezettségre volt szükségem a gyakorlás terén, mert nemcsak egy-két gyakorlatot végeztem el hébe-hóba, hanem pontosan az állapotomnak megfelelő, és időről-időre változó Karma Killer jóga csakragyakorlatait.

Azt tapasztaltam, hogy úgy lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban haladni, ha pontosan összeállított és változatos, időről időre változó gyakorlatsorokat végzünk, amelyek közvetlenül egy-egy csakrára hatnak célirányosan. Ilyen a gyakorlatsorokból állnak a legelejétől kezdve az Anamé Program Karma Killer jóga kurzusai, valamint a csoportos és egyéni órái.

 

aname_eletmodprogram_aname_alap_gyakorlatok_lelek_gyakorlat.jpg

Otthon is végezhető, ingyenesen elérhető Karma Killer jóga alapgyakorlatok 

 

Van négy alapgyakorlat, amit 29 éve minden nap többször is elvégzek. Számomra is megdöbbentő, hogy az életem tetemes részét részét ezeknek a gyakorlatoknak a végzésével töltöttem. Vajon miért? 

Egyetlen szóval azért, mert megéri, azért, mert ezek a gyakorlatok meghatározzák, hogy a napom többi része milyen minőségben telik

Szeretnél stabil maradni a hétköznapok viharai közepette? Szeretnél nyitott szívvel kapcsolódni magadhoz és másokhoz? Szeretnéd valóban átélni, és nemcsak fejben tudni azt, hogy az életed áldott minden pillanatban? Akkor gyakorlásra fel! 

Ha az ingyenesen elérhető gyakorlatokat végzed, akkor is nyugodtan vedd igénybe az online konzultációt, ahol szívesen segítünk és adunk több információt a gyakorlással kapcsolatban arról, hogy hogyan tudod ilyen módon is kihozni a gyakorlásból a maximumot. Kezdd el vagy kezd újra velem ezeket az ingyenesen elérhető alapgyakorlatokat!

“De várj csak, olyan kényelmesen ülök most, előbb mondd el, hogy mire jók!” - gondolhatod magadban teljesen jogosan. 

Szívesen megteszem, és a teljesség igénye nélkül pontokba szedtem nektek, hogy megkíméljelek benneteket attól, hogy nagyon belemélyedjek az anatómiába. Sőt azt is megosztom veletek, hogy ezek a gyakorlatok mire nem jók, azért, hogy valóban pontos információt kapjatok tőlem. 

 

Éltető hasi masszázs

 

Mind a négy gyakorlat közös abban, hogy van egy hasi légzés részük. Ez a gyakorlat nagyon hasonlít az egyik tradicionális jógagyakorlathoz, az uddiyana bandha-hoz, ám ez egy jóval lágyabb formája azért, hogy a jógában nem jártas nyugati emberek számára is könnyen elvégezhető legyen, és élvezni tudják a jótékony hatásait. 

Miért is jó végezni? A jóga szakirodalma szerint több szempontból is nagyon jó hatású ez a gyakorlat:

  1. A mozgás aktivizálja és átmasszírozza a belső szerveket, és feltölti őket friss véráramlással.
  2. Serkenti a vérkeringést az egész testben, az agyban is.
  3. A vagus idegre hatva paraszimpatikus idegrendszeri választ vált ki, aminek megnyugtató hatása van. Kiegyensúlyozottá teszi az idegrendszert.
  4. Kiegyensúlyozza a mellékveséket és az adrenalin kiválasztását. Kioldja a stresszt és a feszültséget. 
  5. Segíti a máj és a hasnyálmirigy működését, és kitisztítja a méreganyagokat a testből.
  6. Megfiatalítja az agyat és a testet, megfiatalító hatása van testileg és mentálisan is.

“Egy idős ember is fiatallá válik, ha rendszeresen gyakorolja”

Hatha Yoga Pradipika, harmadik fejezet 58. bekezdés

Saját tapasztalataim

 

Nagyon fontos számomra, hogy őszintén beszéljek hozzád és pontos információt adjak át. Megtévesztő lenne azt mondanom, hogy csak ennek a négy gyakorlatnak köszönhetem, hogy ma már nincsenek egészségügyi problémáim. Nem lenne igaz, mivel ezek mellett a gyakorlatok mellett a Karma Killer jóga személyre szabott, csakratisztító és -energetizáló gyakorlatokat is végeztem, amelyek pont azokra a területekre hatottak, pont olyan sorrendben, ahogy arra nekem szükségem volt.

A gyakorlóinkon is azt tapasztalom hogy a csakragyakorlatokkal tudnak a leghatékonyabban haladni akkor, ha valamilyen konkrét személyes céllal keresnek meg minket. Ez azért van, mert minden csakra megfeleltethető egy-egy testtájéknak és életterületnek. Így ha valaki szeretne szabadabb, akadálytalan előrejutást az életének egy területen, akkor érdemes dolgozni azon, hogy az energiaáramlás szabad és akadálytalan legyen abban a csakrában, amihez az életterület tartozik.

Én ezt a négy gyakorlatot mindig alapgyakorlatként kezeltem, amelyekre ráépítettem a további gyakorlatokat. Azt tapasztaltam velük kapcsolatban, hogy kiváló alapot képeznek, gyakorolva őket motiváltnak, stabilabbnak és kevésbé kibillenthetőnek érzem magam a hétköznapokban, és nyugodt tudok maradni a nehéz helyzetekben is.

 

Biztonságot adnak és biztonságosak

 

aname_eletmodprogram_otthoni_joga_gyakorlatok.pngEzek a gyakorlatok nemcsak biztonságot adnak, de maguk is biztonságosak. És hogy miért? Hát azért, mert egyrészt lágy a mozgás és lágy a jógalégzés, azaz nincs benne semmilyen túlfeszítettség. Másrészt pedig gondolj bele, hogy senki sem tudja jobban behúzni a hasát, mint amennyire ezt a hasa és a belső szervei állapota megengedné. Ha valakinek ez a terület nem eléggé tudatos és könnyen mozgatható, akkor lehet, hogy ez a hasbehúzás csak egy centit fog jelenteni. Ez tökéletesen biztonságos is lesz, és számára, magához képest tökéletesen elég is. A gyakorlatok nem fognak sérvet vagy hasi elváltozást okozni, hiszen ennyire akkor is behúzzuk a hasunkat, ha éppen a farmerunkat szeretnénk begombolni. Nem használunk semmilyen külső behatást vagy erőszakos külső nyomást. A gyakorlás középpontjában mindig az áll, hogy szeresd magad, és bánj gyengéden és szeretettel a testeddel.

Helló béke! 

Az orvostudomány szerint a lehető legrosszabb dolog, ami az egészségünket károsítja és ami korai öregedéshez vezethet, a stressz. Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én folyamatos stresszben éltem. Egy súlyosan bántalmazó családban élni azt jelentette, hogy egy pillanatra sem lazulhattam el. Folyamatos félelemben éltem.Ennek megfelelően a légzésem is felszínes és pihegő mellkasi légzés volt. Nem tudtam mélyen lélegezni, és a hasam meg sem mozdult légzés közben, csak a mellkasom felső része. Energetikai szempontból a felszínes mellkasi légzés azért is volt káros, mert így a hasam és a hasi belső szervek nem kapták meg azt a természetes masszázst, amire szükségük volt. Ezek a szervek energiahiányosak voltak és betegek.

Az érzelmi állapotunkat mindig leköveti a légzés, ami jó hír is egyben, mivel a légzésünk változtatásával jó irányba változhat ez érzelmi állapotunk. Ha mellkasi légzésről hasi légzésre váltunk, akkor nyugodtabban és ellazultabban élhetünk.

Ha érdekel az egészséges életmód vagy a jóga, akkor már biztos te is kaptad azt a tanácsot, hogy lélegezz hasi légzéssel. Ez egy nagyon jó tanács, de ahogy elfeledkezik róla az ember, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy már megint mellkasi légzéssel lélegzik. Nekem ez a négy gyakorlat segített abban, hogy ne csak akkor lélegezzek hasi légzéssel, ha figyelek rá, hanem a légzésem folyamatos hasi légzéssé változzon, és ne csak akkor legyen az, amikor tudatosan koncentrálok rá. És igen, eltaláltad, ezzel együtt megváltozott az érzelmi állapotom is. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok a gyakorlatok hatására. 

 A hasi zsírpárnák csökkenése

 

Az instagramon láttam egy vicces posztot, miszerint “ha nem szedtél fel súlyt a karantén alatt, akkor nem lehetünk barátok”. :) Nyugodjatok meg, lehetünk továbbra is barátok, mert én is felszedtem egy-két kilót. Azonban még ezzel együtt is észrevettem magamon egy örvendetes hatást, ami nemcsak esztétikai szempontból fontos, mégpedig azt, hogy a lágy hasi masszázs csökkenti a hasam körfogatát és kiemeli a derekamat... Tudom, hogy ennek már eleve minden nő örülne, hiszen a hasi zsírpárnák nagyon nehezen tüntethetők el, sokszor még a legkeményebb edzésnek is ellenállnak. Annyira érdekelt ez a jelenség, hogy beszereztem egy okos mérleget, aminek az egyik adatát itt láthatod:

img_6993.jpg

A túlzott viscerális zsír növeli az egészségügyi problémák kockázatát. Az én esetemben ez az érték nem éri el az átlagos értéket sem, az alacsony tartományban van.

 

De mit is jelent ez valójában? Hallottad már azt a kifejezést, hogy zsigeri zsír, vagy alma típusú elhízás? Az orvostudomány is felfigyelt arra jelenségre, hogy a hasi zsírpárnák megjelenése összefügg bizonyos egészségügyi kockázatokkal. “ A viscerális zsír mennyisége megbízhatóbban vetíti előre az idő előtti elhalálozás eshetőségét, mint önmagában a testsúly.” - fejtette ki Stephan Jacob professzor, A viscerális zsír és a testsúly című tanulmány társszerzője. A viscerális zsír a létfontosságú szerveket veszi körül a hasüregben, és túlzott mennyiségben növeli az életet veszélyeztető betegségek kialakulásának kockázatát. Vagyis minél több a viscerális zsír a hasi tájékon, annál nagyobb a krónikus és súlyos megbetegedések kockázata.

Ez az adat a mérleg kijelzőjén azt mutatja, hogy a gyakorlásom hatékony, és nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi szempontból is. Nem utolsósorban pedig ki az, aki nem szeretne megszabadulni könnyen, célirányosan és hatékonyan a pocakjától? Te hogy vagy ezzel?

Ha úgy döntesz, szeretnél saját tapasztalatot szerezni, és kipróbálnád a célirányos gyakorlást akár egyéni, akár csoportos óráinkon, akkor az online órák mellett személyesen is szeretettel várunk budapesti jógastúdiónkban (Az aktuális szabályozásoknak megfelelően ehhez ne hagyd otthon a védettségi igazolványod!). Bejelentkezni az Anamé órarendben tudsz ezen a linken. Stúdiónkban csakratisztító és -töltő karkötőket, energetizált Anamé vizeket és meditációs hanganyagokat is találsz.

A következő blogbejegyzésben szívesen írnék még arról, hogy az ingyenesen elérhető alapgyakorlatokat hogyan gyakorold egy hétvégi jóga elvonulás formájában, ami teljesen ingyenesen bárhol végezhetsz, ahol számodra kényelmes. 

Köszönöm szépen, hogy elolvastad a posztom, gyakorolj velem, és tarts velem legközelebb is!

Szeretettel ölellek,

Balázs Valéria Anamé

 

A Karma Killer jóga otthon is végezhető ingyenes alapgyakorlatait ide kattintva éred el.  

Források: 

1 Lapidus L et al. Distribution of adipose tissue and risk of cardiovascular disease and death: a 12-year follow-up of participants in the population study of women In Gothenburg, Sweden. Br Med J 1984; 289: 1257-61.

2 Wang Y et al. Comparison of abdominal adiposity and overall obesity in predicting risk of type 2 diabetes among men. Am J Clin Nutr 2005; 81: 555-63.

3 Chan J et al. Obesity, fat distribution, and weight gain as risk factors for clinical diabetes in men. Diabetes Care 1994; 17(9): 961-969.

4 Larsson B et al. Abdominal adipose tissue distribution, obesity, and risk of cardiovascular disease and death: 13 year follow-up of participants in the study of men born in 1913. Br Med J 1984; 288: 1401-4.

5 Yusuf S et al. Effect of potentially modifiable risk factors associated with myocardial infarction in 52 countries (the INTERHEART study): case-control study. Lancet 2004; 364: 937-952.

6 Sironi AM et al. Visceral Fat in Hypertension: Influence on Insulin Resistance and ß-Cell function. Hypertension 2004; 44; 127–133.

Egészségkalauz.hu - Kétszeresen is hasznos lehet az új évi fogyás, 2010.01.12.

Fitsri.com - Uddiyana Bandha

Harmonyslater.com - Benefits of uddiyana bandha kriya

FitTrack Health applikáció

A bejegyzés trackback címe:

https://anameprogrameletmod.blog.hu/api/trackback/id/tr4516587124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása